LAKODALOM ÉS TEMETÉS

Lapoz(gat)ás a magyar futball több mint 100 éves múltjának krónikájában

TISZTELT LÁTOGATÓ!

Örömmel üdvözlöm legfrissebb honlapomon.
Amint a címe - remélhetőleg - elárulja, ehelyütt nem napjaink, hanem a rég- és közelmúlt magyar labdarúgásának történetével találkozhat. Tudom: a mai játékosok, edzők, vezetók - sőt, még a szurkolók is - úgy tartják, hogy anno még szögletes volt a labda. Nem vitatom, de azért még büszkék lehetünk a régi szép időkre, amikor a foci olyan volt amilyen, ám mi mégiscsak a legjobbak közé tartoztunk. Ennek bizonyságaként adom közre a hajdani újságok eredeti másolatait az egykori nagy - és nem is csak győztes - meccsek tudósításaival, írásos, illetve képriportokkal, fotókkal, elemzésekkel, beharangozókkal, valamint olyan események felidézésével is, amelyek beszéd- és vitatémát jelentettek az egykori futballrajongók népes táborában.

Remélem: vissza-visszatérve mindig talál érdeklődését felkeltő, mi több: ki is elégítő
anyagokat rendszeresen frissülő kinálatomban.


-ars-






 

 

 

 

 

 

Hogyan működik a HuPont.hu?

A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!

Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!

Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!

Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:

Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Józsa "Solverus" István ---> SOLVERUS VILÁGA

► Gyermekkoromtól sokat hallottam tanáraimtól, nem ebben a világban élek. Észrevették... és tévedtek is egyben, hisz' mindannyian ebben az egy valóságban élünk, ha nem is mind ebből a világból származunk... mert létezik egy másik világ: a Lélek világa.

solverusvilaga.hupont.hu

2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

barnusszive.hupont.hu

3. Balogh Endre Spirituális tanácsadó

► Tértisztítás, Radiesztézia, paranormális jelenségek megoldása

baloghendre.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

blablahblahblah.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fnafgameonlinefree.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

nicoparker.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

irisparker.hupont.hu

8. Welcome to the official website of the |HEAD| clan

► The |HEAD| clan was founded in 2015 by HEADSHOTMAN with the goal of bringing skilled and friendly players together. Over the years, the clan has welcomed many members and taken part in countless battles. The clan was previously known as |D4RK|

headclan.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

saredert.hupont.hu

10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

drillanthology.hupont.hu

11. Geometry Dash

► There’s a special kind of excitement that comes from a well-timed jump in a rhythm-like game. Your character moves forward, the level pulls you along, and then—right when you think you’ve got it—everything snaps into place. For many players, that mom

geometrydash-pc.hupont.hu

12. Szélvédő javítás Szegeden 70 625 5655

► Szélvédőjavító Szegeden nemcsak a szegedieknek, állapotfelmérés esetleg csere ,lámpa polírozás + uv elleni bevonat

kavicsosszelvedo.hupont.hu

13. 5 letter words

► One thing players enjoy about 5 letter words is the balance between simplicity and powerful search functionality. The interface remains easy to navigate while still offering enough flexibility to handle advanced vocabulary challenges efficiently.

letterwords.hupont.hu

14. RicoTex Használtruha Nagyker

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ricotex.hupont.hu

15. Szélvédő javítás szegeden +36/70-6255-655

► Szélvédő javítás 0 Ft-tól a Napfény Parkban és környezetében hétvégén is segítek , ha öszinte segítséget és tanácsot szeretnél az 0ft , 17 év tapasztalat

szelvedojavito-szeged.hupont.hu

16. Heardle Online

► Heardle turns music into a puzzle—guess the song from quick audio snippets before your six chances run out.

heardleonline.hupont.hu

17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

serverorbit.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 3
Heti: 5
Havi: 99
Össz.: 4 063

Látogatottság növelés
Oldal: ELŐSZÓ HELYETT
LAKODALOM ÉS TEMETÉS - © 2008 - 2026 - semmiise.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »